16 éve dolgozom tanácsadóként, nagyon szeretem a munkámat. Öröm tanácsadással fejleszteni azt a vállalatot, amely emberközpontú fejlesztésekben gondolkodik, és igyekszik a munkahelyi hétköznapokat jobbá tenni. Mert tényleg megéri.
Bíró Gabriella
1992-től dolgozom szervezetfejlesztés területén. 1989-ben megismerkedtem az OD szervezetfejlesztés módszerével, azóta közreműködtem szervezeti kultúraváltás folyamataiban, vezettem tréningeket, workshopokat, és szervezeti folyamatok fejlesztése részeként coachként dolgoztam vezetőkkel. A kulturális antropológia területén szerzett ismereteimet törekszem alkalmazni, szemlélődöm, tanulok és értelmezek.
Duleba Marianna
2015-ben csöppentem a pályázatok világába, projektvezetőként az előkészítésben, megvalósításban vettem részt. 2019 óta foglalkozom felnőtt- és pedagógusképzések szervezésével és lebonyolításával. Munkám során az ügyfeleink igényeinek megfelelő képzési program kialakításáért és a jogszabályoknak megfelelő, színvonalas képzések megvalósításáért felelek, valamint segítséget nyújtok a képzéssel érintett pályázatok előkészítésében.
Soós Andrea
A korábbi munkahelyeken szerzett változatos tapasztalatokat felhasználva a cég operatív vezetésében veszek részt. A projektek menedzsmentjén felül azért is felelek, hogy a cég pénzügyei rendben legyenek. Számomra fontos, hogy a minőségi munkavégzés kiemelt szempont a Rávezetőnél, ami együtt jár az ügyfeleink és a velünk együtt dolgozó szakértők elégedettségével
Szőke Ádám
A Rávezetőben elsősorban szervezetfejlesztési projekteken dolgozom tanácsadóként, amelyben nagy segítséget nyújt a korábban 9 év alatt szerzett vezetői tapasztalatom egy felsőoktatási intézményben. Rendszergondolkodásom, empátiám kiegészült a szervezetfejlesztés képzésen szerzett strukturált ismeretekkel, amelyeket még tovább bővítve igyekszem több szemszögből és eszközzel megközelíteni az egyéni-, csoportos- és szervezeti problémákat.
Tamaskó Annamária
13 éve foglalkozom pályázatok tervezésével, megvalósításával. Néhány éve a felnőtt- és pedagógusképzések lebonyolítása is a mindennapjaim részévé vált, és gyorsan a szívemhez nőtt ez a terület. Fontos számomra partnereink bizalma és elégedettsége, ennek érdekében munkám során mindig a megbízhatóságra és precizitásra törekszem. Ezért is tökéletes hely számomra a Rávezető, mert azonos a gondolkodásmódunk: számunkra a partner az első.
Vágvölgyi Júlia
2015 óta tevékenykedek üzleti tanácsadóként. Szakterületeimet (szervezetfejlesztés, gazdasági és pénzügyi folyamatok, üzleti tervezés és kontrolling, HR rendszerek) gazdasági és humán végzettségem, továbbá szakmai és vezetői tapasztalataim alapozzák meg. Munkastílusomat a segítő, támogató jellemzők mellett, a szakmai felkészültség határozza meg leginkább.