Csapatunk
Gyorsabban, erősebben, magasabbra!

Az egyéni és szervezeti minőség és teljesítmény növelésében tudunk segíteni, közös gondolkodással, elhivatott szakemberekkel.
Citius, Altius, Fortius.

Minden munkaszervezet állandó mozgásban, változásban éli mindennapjait. A vállalatok életében megjelenő kihívások a sport nyelvén is leírhatók, mert tervezés, felkészülés és kitartás nélkül nincs siker, a teljesítmény mérhető, az eredmény pedig igazolja a szervezet létét, erejét, befolyását.
Munkatársaink
Ríz Ádám CMC
16 éve dolgozom tanácsadóként, nagyon szeretem a munkámat. Öröm tanácsadással fejleszteni azt a vállalatot, amely emberközpontú fejlesztésekben gondolkodik, és igyekszik a munkahelyi hétköznapokat jobbá tenni. Mert tényleg megéri.
Bíró Gabriella
1992-től dolgozom szervezetfejlesztés területén. 1989-ben megismerkedtem az OD szervezetfejlesztés módszerével, azóta közreműködtem szervezeti kultúraváltás folyamataiban, vezettem tréningeket, workshopokat, és szervezeti folyamatok fejlesztése részeként coachként dolgoztam vezetőkkel. A kulturális antropológia területén szerzett ismereteimet törekszem alkalmazni, szemlélődöm, tanulok és értelmezek.
Duleba Marianna
2015-ben csöppentem a pályázatok világába, projektvezetőként az előkészítésben, megvalósításban vettem részt. 2019 óta foglalkozom felnőtt- és pedagógusképzések szervezésével és lebonyolításával. Munkám során az ügyfeleink igényeinek megfelelő képzési program kialakításáért és a jogszabályoknak megfelelő, színvonalas képzések megvalósításáért felelek, valamint segítséget nyújtok a képzéssel érintett pályázatok előkészítésében.
Soós Andrea
A korábbi munkahelyeken szerzett változatos tapasztalatokat felhasználva a cég operatív vezetésében veszek részt. A projektek menedzsmentjén felül azért is felelek, hogy a cég pénzügyei rendben legyenek. Számomra fontos, hogy a minőségi munkavégzés kiemelt szempont a Rávezetőnél, ami együtt jár az ügyfeleink és a velünk együtt dolgozó szakértők elégedettségével
Szőke Ádám
A Rávezetőben elsősorban szervezetfejlesztési projekteken dolgozom tanácsadóként, amelyben nagy segítséget nyújt a korábban 9 év alatt szerzett vezetői tapasztalatom egy felsőoktatási intézményben. Rendszergondolkodásom, empátiám kiegészült a szervezetfejlesztés képzésen szerzett strukturált ismeretekkel, amelyeket még tovább bővítve igyekszem több szemszögből és eszközzel megközelíteni az egyéni-, csoportos- és szervezeti problémákat.
Tamaskó Annamária
13 éve foglalkozom pályázatok tervezésével, megvalósításával. Néhány éve a felnőtt- és pedagógusképzések lebonyolítása is a mindennapjaim részévé vált, és gyorsan a szívemhez nőtt ez a terület. Fontos számomra partnereink bizalma és elégedettsége, ennek érdekében munkám során mindig a megbízhatóságra és precizitásra törekszem. Ezért is tökéletes hely számomra a Rávezető, mert azonos a gondolkodásmódunk: számunkra a partner az első.
Vágvölgyi Júlia
2015 óta tevékenykedek üzleti tanácsadóként. Szakterületeimet (szervezetfejlesztés, gazdasági és pénzügyi folyamatok, üzleti tervezés és kontrolling, HR rendszerek) gazdasági és humán végzettségem, továbbá szakmai és vezetői tapasztalataim alapozzák meg. Munkastílusomat a segítő, támogató jellemzők mellett, a szakmai felkészültség határozza meg leginkább.
ÉRTÉKEINK
Ügyfeleink mondták
Szívesen dolgozom a Rávezető csapatával, mert Mariann és Andi is mindig segítőkész és előre megnyugodhatok, hogy bármilyen képzést is tartanak nekünk, profi trénert küldenek és a kapcsolódó pályázati adminisztráció oldala is pontos és naprakész. Kedves Ádám, Andi és Mariann! Külön örülök, hogy igazi partnerként tekinthetek rátok és segítetek a mi igényeinkre is tényleges megoldást adni. Köszönjük az eddigi együttműködést és remélem, hogy még sok közös eredményes projektben lesz részünk! Horváth Botond operatív vezető, Smart Digital Kft. ________________________________________________________________________________________________ A GINOP Plusz-3.2.1 pályázat kapcsán kerültünk kapcsolatba a Rávezető Kft. szakértőivel, akik végigkísértek bennünket a pályázat benyújtásától a képzések lebonyolításán át egészen a projekt elszámolásáig. Rugalmasságuk, precizitásuk és segítőkész hozzáállásuk nagyban megkönnyítette az együttműködést, és segítettek eligazodni a túlszabályozott, bürokratikus előírások között. Profi, jól összehangolt csapat, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Sarkadi-Nagy András vezérigazgató, SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. ________________________________________________________________________________________________ A Rávezető Kft.-vel két szervezetfejlesztési projekten dolgoztunk. 2021 elején új fejlődési pályára akartuk állítani a 25 éve működő cégünket. Ehhez konszenzuson alapuló jövőképre, közös alapértékek meghatározására, és lényeges szervezeti változásokra is szükség volt. Egy féléves projekttel az ehhez szükséges alapokat le tudtuk rakni. Így utólag visszatekintve látszik, hogy az ötéves középtávú terv keretében az árbevételünket meg tudtuk duplázni, és stabil fejlődési pályára állítottuk a céget. Amberger Árpád vezérigazgató, Globomax Zrt. ________________________________________________________________________________________________ A Széchenyi István Egyetem stratégiai céljainak megvalósítását támogató programban a Rávezető Projekt Kft. hatékony segítséget nyújtott, melyet ezúton is köszönünk! Ádám és Kollégái nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztési és képzési igényeink megismerésére, ezáltal az intézményünkre tervezett, egyéni program valósulhatott meg. Kollégáink és vezető társaink visszajelzései alapján a program elérte célját, nem csak szakmailag értékes, de élményekben is gazdag napokat töltöttünk együtt. Ádámék professzionalizmusa, szakmai felkészültsége meggyőző, emberi hozzáállásukkal olyan érzésünk volt, mintha már régóta közeli kollégák lennénk, kiváló együttműködéssel, egymást inspirálva. Egészen biztos vagyok, hogy fogunk még együtt dolgozni új, az Egyetemünk és Kollégáink fejlődését szolgáló programok megvalósításán :)! Váginé Varga Zsuzsa, igazgató, Humánerőforrás Igazgatóság, SZE ________________________________________________________________________________________________ A Rávezető Projekt Kft. szakértőivel 2019-2020 között a szervezeti kultúrafejlesztési program során dolgoztam együtt, ami a közös érték, kultúra, szemléletváltás megújulását alapozta meg a területi közigazgatás szervezetrendszerében. A Rávezető Projekt Kft. igényes és alapos munkával feltárta a szervezet célját, törekvését, szervezeti kultúra képességét és hatékonyságát, ehhez az állapothoz igazította a közös érték, kultúra, szemléletváltás megújulását célzó fejlesztési programokat. Szakértői magas szakmai színvonalon dolgoztak, külön figyelmet fordítottak a szervezeti kultúrafejlesztés aktuális trendjeire, változatos andragógiai-didaktikai és fejlesztési megoldásokra. Általuk eredményesen megvalósult több ezer, különböző szakterületen munkát végző munkatárs fejlesztése a szervezeti változások aktív támogatása céljából. Arany Mónika, főosztályvezető (2019-2020)
Munkatársaink jelentős szervezeti és vezetői tapasztalattal rendelkező tanácsadók, szakértők.

Szeretjük a projekteket és belső meggyőződésünk a munkáink által saját magunk magunk fejlesztése is.
Közösségi
Dokumentumok
Copyright © 2025 Ravezeto
1146 Budapest, Izsó u. 7. 1/3.
info@ravezeto.hu
+36 70/513 4128
www.ravezeto.hu